Repce születése

A Szommer család tapasztalatai és élményei a borzderessel - 2. rész

SZÜLETÉS

Repce

Hanga 9 éves, Repce fél. Minden szempontból. Kicsit fél még, de Hanga szelídíti, nagyon ügyesen.
Fél, mert 6 hónapos a képen; 2016 januárjában látta meg, ha nem is napvilágot, de az istállóvilágot, esti szürkületben.
Nem sok jele volt az ellésnek, egy átlagos szem, mint az enyém, észre sem veszi.
Reggel izgatottan jött a férjem, hogy ma ellés lesz, készülődik a tehénkénk.
Gyorsan friss almot készített, és egy régi nagy szőnyeget is feleszkábált az amúgy nyitott oldalfalra. Ne legyen bent huzat.
Férjem készülődése és izgatottsága — ami persze átragadt rám is —messze felülmúlta a tehén készülődését és izgatottságát. Mondhatnám semmi nem látszott rajta.
Talán csak annyi: kényelmetlennek tetszett már neki a terhe.
Nem fetrengett, nem kínlódott, nem bőgött. Kicsit fészkelődött.
Fél óránként bekukkantottunk hozzá, semmi. Mivel szép, száraz idő volt, kimentünk az utcára: Zille biciklizni tanult. Nem voltunk távol negyedórát, beérve megpillantottuk a kis fehér, anyja által nyalogatott lélegző, párolgó élet-csomót. Hogy boci, az éppen még kevéssé látszott rajta. Nagy volt az öröm. A születés misztériuma. Az új élet, a teremtés, a világmindenség, Isten, az öröklét. Mindez beletömörödik abba az érzésbe, amit az ember a születés felett érez. Öröm, izgatottság, boldogság. És a nagy, függőben maradt kérdés: fiú vagy lány!?

Borzok és Deresek - Idézetek feleségem, Anikó naplójából

Aniko és borzasMozaikok egy majdnem teljesen önellátó gazdaság (Visnyeszéplak, Zaja család) borzdereses tapasztalataiból - 4. rész

Ellés

Az első: 2013 március 24-én olvadó hóban locspocsban. Vörös 3. borja, nemzője: természetes úton, még Mikóházi gyökerek (Lali, főbika).
„Az ellés időpontjáról sejtésünk se volt, valójában már le is mondtunk róla (lehet, hogy nem is vemhes címszóval). Tehát vasárnap (márc. 24) reggel még megetettük őket, s minden a rendes kerékvágásban folyt, semmi rendkívülinek nem láttuk előjelét. Délelőtt valamilyen közös összejövetelen voltunk a faluban, fél 12-kor a szomszéd szólt, hogy eggyel többen vannak a jószágok...

Tovább a teljes cikkre...

Borzok és Deresek - Az ellés és a fejés

FejésMozaikok egy majdnem teljesen önellátó gazdaság (Visnyeszéplak, Zaja család) borzdereses tapasztalataiból - 3. rész

Az augusztusi elhozatal után hónapokig nem volt fejős egyik borzderes sem (az egyik még csak másfél éves üsző volt, a másikról meg nem tudtuk, hogy egyáltalán vemhes-e). Több, mint fél év múlva ellett meg a Vörös, mikor már lemondtunk a bocizásról (a hasa nagyságából akkor sem tudtunk s ma sem tudunk pontos következtetéseket levonni....), Gyümölcsoltó Boldogasszony napján hirtelen megellett. Szép kis bikaboci sikeredett (üszőnek nyilván jobban örültünk volna).

A lényeg, hogy már látszott a tejhez jutás lehetősége.

Tovább a teljes cikkre...

Érkezik a magzat

borjúAz előző cikkben összefoglaltuk az ellés szakaszait, most nézzük ugyanezt egy kicsit gyakorlatiasabban!

A magzatvíz elfolyása után a méhösszehúzódások egyre erőteljesebbek, s a magzat benyomul, beigazodik a szülőútba. Ez akkor következik be, amikor a pérarésben megjelent végtagok már nem csúsznak vissza. Ez a megnyílási időszak 3—8 órán át tart. Ezt követi a kitolási időszak, ennek kezdetén erősödnek a szülőfájások, amelyek 1—1,5 percig tartanak, és két-három percenként jelentkeznek. A magzat megszületéséhez általában tíz-húsz ilyen ismétlődésre van szükség. A magzat világra hozását a tolófájásokon kívül az összehúzódó hát- és hasizmok (hasprés) is nagymértékben elősegítik. A tehén a kitolási időszak alatt rendszerint jobb oldalán fekszik, mert ebben a helyzetben tudja a legnagyobb nyomóerőt kifejteni. Ilyenkor semmiképp sem szabad felkelteni. Ritkán, de előfordul, hogy a tehén állva borjúzik.

Tovább a teljes cikkre...

Ellés - kisborjú születése

kisbociAz előző cikkünkben a vemhesüléshez szükséges ismereteket foglaltuk össze. Amennyiben sikeres volt a vemhesülés akkor a következő nagy esemény a kisborjú születése, ebben a cikkben az ellés szakaszait írjuk le, hiszen a jó gazdának fontos ismerni, hogy mi miután történik ellés közben.

Az ellést mindig nagy várakozás előzi meg. Vajon mi születik, bika, vagy üsző? A lényeg itt is, hogy egészséges legyen!

Az ellés előkészületei
Az ellés előtt mintegy két héttel érdemes a tehenet külön választani az istállóban, vagy a féltető alatt kialakított helyen. Azonban a mi állományunkban is nagyon gyakran kint a mezőn születik meg a kisborjú. Az elletésre fel kell készülnünk, ami egyrészt az ellető hely tisztítását, fertőtlenítését, másrészt az ellő állat előkészítését (tisztítás, lemosás, fertőtlenítés) jelenti.  Az állást alaposan ki kell takarítani, majd bőségesen be kell almozni. Az ellés pontos ideje nem állapítható meg, ezért a tehenet folyamatosan figyelnünk kell. Az ellések levezetéséhez nem kell különösebb segítség.  A gazdának is tiszta ruhában  és tiszta kézzel kell várnia az ellést hogy ha szükség van bármikor segíteni tudjon. Előfordulhat ellési komplikáció, amikor állatorvosi beavatkozásra van szükség.

Tovább a teljes cikkre...