A hucul ló

Története

A lófajta „hucul" neve -eltérően más lófajtáktól - nem egy-egy kiváló törzsalapítótól vagy kitenyésztési helytől származik, hanem egy népcsoporttól.

Az erdős magaslatokon, évszázadokon át elszigetelten, szegény körülmények közt élt e népcsoport. Ebben az úttalan hazában kizárólag lovon közlekedtek, és minden terhet lovon szállítottak. E sziklaösvényekkel tarkított hegyi terepen rendíthetetlen biztonsággal, hihetetlen kitartással járt a hucul ló.

A hegyi környezetben végzett folytonos munka, a rendkívüli hideg télben és forró nyárban való állandó szabadtartás, a több mint 2000 méter magasságban, hegyi környezetben nyújtott nagyon is szerény takarmányozás, az a nyers bánásmód, amellyel minden ősi lovas nép a maga lovával bánik, igénytelen, szívós, hihetetlenül ellenálló típust alakított ki. Mai szóval illetve, évszázadokon át csak a köztenyésztésben folyt a hucul lovak szaporítása. 1792-ben Radautzon-Rádáuti, illetve Lucinán már volt ménesük a huculoknak, de ezt 1870-ben feloszlatták. Az állományt többnyire a parasztok között osztották szét. Hirtelen azonban olyan nagy kereslet támadt a jó hucul lovak iránt, hogy a mezőgazdasági minisztérium szükségesnek látta az állami ménes újbóli felállítását.

Az I. világháborút követően az állományt Lengyelország, Románia, Ukrajna között oszlatták fel. Ukrajna a neki juttatott részt nem vette át. Ebből Magyarországra került 16 kétéves csikó. A lucinai ménes maradékát 1922-ben Csehszlovákia szerezte meg. A háború óriási veszteséget okozott. Pótolhatatlan veszteség a nyilvántartások eltűnése is. Az 1800-as évek végétől számíthatjuk a tudatos tenyésztéstechnikán, törzskönyvi nyilvántartáson alapuló tenyésztést.

Külleme

A hucul ló összbenyomásában és életmódjában egyedülálló fajta. Primitív fajtajellege megnyilvánul apró termetében, gyakran nehéz, mégis szép alakú csontos fejében, igénytelenségében, ellenálló képességében. Kicsisége ellenére sem kelti csökött ló benyomását.

A bőséges üstök és sörény dús, vastag szálú a csikókon hosszú ideig felálló. Gyakran elfedi a szemeket, a homlokot és a mart. A vállak szélesek, meredek lapockák jellemzik. A szügy és a mellkas széles, igen mély, és nagyban hozzájárul a hucul testalkatának zömökségéhez. A mellkast dongás bordák és álbordák zárják. Lapos bordájú hucul ló nincs. A lábak erősek, az alkar és a combcsont erőteljes izomzattal borított. Az ízületek jól fejlettek.

A paták kicsinyek, kemények, jól formázottak, patkolás nélkül is igen ellenállóak.

Igazán előnyös tulajdonságai a hegyes, nehéz terepen mutatkoznak meg.

Legtöbbször őzszínű pej, fakó, vagy egérszürke szőrökkel keverve. A gesztenyepej, a sötétpej, a nyári fekete is gyakori, előfordul fakó és fekete is. Ezzel a színnel és a pejjel is mindig együtt jár a fekete hátszíj, farok- és sörényszín. Gyakori atavisztikus bélyeg a zebroid csíkozás a lábakon, vállkereszt a lapockán.

Hasznosítása

A hucul lovat mindig a feltétlen munkakészség jellemezte. A katonaság is málhás lóként hasznosította. Mára ez a használata háttérbe szorult, felváltotta a szabadidő-lóként való hasznosítás. Rendszertelen használat mellett sem kocsisigényes. A forgalomra nem érzékeny, feltűnően nyugodt idegrendszerű. Nyereg alatti használata sem lehetetlen, de sok egyede ügetésben ráz. Vágtája viszont kényelmes, és szívesen is vágtázik.

Bátran állíthatjuk, hogy Közép-Európának ez a kislófajtája a gyermekek sportjában, szabadidő-lovaglásában szélesebb teret kaphatna és érdemelne. Emellett csak fantázia kérdése további hasznosításának lehetősége. Nagyobb méretű hobbikertekben, szuperintenzív, nem túl nagy terjedelmű gyümölcsültetvényekben vagy kertészeti kultúrákban, de bizonyos időszakos jellegű egyéb mezőgazdasági munkáknál is alkalmazása. A csehek széles körben használják mozgássérült gyermekek terápiás lovagoltatására.

Hosszú élettartamú, termékeny fajta, a 25-27 éves dolgozó egyedek nem ritkák a fajtában, amelyek a mindennapi munkájuk mellett csikót hoznak a világra. Későn érő fajta.