A régi magyar tyúkfajták

A magyar tyúk

A magyar tyúk a középnagyságú, kettőshasznú fajták közé tartozik. A tyúkok súlya 2,0-2,3 kg, a kakasoké 2,5-3,0 kg. Törzsük középhosszú, kissé hengeres. A tyúkok háta egyenes és hosszú, a kakasoké rövidebb és ívelt. Jellemző rájuk a széles, telt és domború mell, a magasan tűzött szárny, a jól fejlett tojóhas, a középhosszú és sárga láb, a test nagyságához viszonyítva túlfejlett faroktollak és a testhez simuló tollazat.

Fejük kicsiny, koponyájuk domború, csőrük rövid és erős tövű, szemük élénk. A taréj középnagy és hátranyúló, egyenesen felálló, a tojóké gyakran megdőlt, egyenletesen csipkézett, egyszerű fűrésztaraj. Az áll-lebeny finom tapintású és lekerekített, a füllebeny tojásdad alakú és mindenkor teljesen élénkvörös.

A finom csontozatú magyar tyúk legfőbb értéke finom rostú és ízletes, kitűnő húsa, mely alapján a hazai és külföldi piacokon egyaránt kedvelték. Csirkéit 8-10 hetes koruktól már értékesíthetők voltak. Az 1930-as években Gödöllőn kezdett nemesítő munka eredményeként tojástermelése elérte az évi 140-150 darabot, amelynek alapján kitűnő, kettőshasznú fajtaként tartották számon évtizedekig.

A nemesítés során több színváltozatot alakítottak ki. Legelterjedtebb a fehér, a kendermagos, a sárga és a fogolyszínű változat volt, melyek a mai napig fennmaradtak, s mit önálló fajták találhatók génbankjainkban.

 

Az erdélyi kopasznyakú tyúk

A kopasznyakú tyúknak több hazai elnevezése ismert. Így első tenyésztője után „szeremlei tyúk"-nak, egy másik honossága szerint „bosnyák tyúk"-nak is nevezték. Későbbiekben a fajta erdélyi kopasznyakú tyúkként vált ismertté. A kopasznyakú tyúkot tehát mind a hazai, mind a külföldi korabeli szakirodalom magyar fajtaként tartja számon, aminek jogossága (legalábbis Európában) ma sem vitatható, hiszen magyar tenyésztők alakították ki és általuk, azaz tenyésztőmunkájuk eredményeként vált ismertté határainkon túl.

Hazánkban kevésbé terjedt el, kopasz nyaka miatt a tenyésztők idegenkedtek a fajtától.

A két világháború között az erdélyi kopasznyakú tyúkot, mint kitűnő téli tojót és nagy vagy igen nagy tojásokat termelő fajtát tartották számon.

A Kisállattenyésztési Kutatóintézet 1953-ban kezdte el a kopasznyakú tyúkfajta tenyésztését, fekete, fehér és kendermagos színváltozatban.

Az erdélyi kopasznyakú tyúkra jellemző, hogy nyaka és részben a melle, valamint hasi része is tollatlan. A fejtetőn szintén kevés toll található. Sokféle színváltozatban fordult elő, korábban legelterjedtebb a fehér volt. Testalkata hasonlít a magyar tyúkéra, de annál nagyobb törzsű, hosszabb és tojásdad alakú, melle kerek, mint a vadmadaraké. Szárnya hosszabb és hegyesebb. Rendkívül edzettek, erősek és ellenállóak. Gyorsan fejlődnek és gyorsan tollasodnak. Számukra megfelelő környezetben kitűnő tojástermelők, tojásaik súlya a 70 g-ot is meghaladhatja.