A régi magyar pulykafajták

A pulykát elsősorban a nagy test és a hosszú lábszár jellemzi. Az összes hazai baromfifaj között a legnagyobbak. Testük hosszúkás, tojás alakú, vállban különösen széles, hátrafelé fokozatosan elkeskenyedik. Fejükön és nyakukon jellegzetes szemölcsök, „bibircsek" vannak, melyek puha tapintásúak. A kakasok bibircsei jóval nagyobbak, ingerlésre háromszorosára is megnagyobbodhatnak, miközben halványvörös színük kékesvörössé válik. Jellemző a kakasok mellén kifejlődő szőrpamacs is, amely kisebb mértékben idősebb tojókon is kifejlődik.

A pulykák a tavaszi tojóidőszakot követően, a nyár folyamán rendszerint másodszor is tojnak és kotlának. Ebből a keltetésből származnak a „sarjúpulykák". Az erősen fejlett kotlóhajlamuk miatt mindenféle tojás (tyúk, kacsa, fácán) keltetésére alkalmasak.

Eredetileg a Duna-Tisza közén terjedt el a magyar pulyka. Fekete és fehér színben tenyésztették. Idővel a fekete színváltozat száma nagyon lecsökkent és a XIX-XX. század fordulójára a fehér színváltozat került túlsúlyba. A fehér magyar pulykát később a mexikói fehér pulykával nemesítették a testsúly növelése érdekében. Sajnos a magyar pulyka eredeti változatai ma már alig lelhetők fel.

A fehérpulyka

A fehér magyar pulyka tolla igen értékes árucikknek számított, különösen a hónalj alatti, ún. „marabutollak". Tojáshozama évente 30-40 darabra tehető. A fekete magyar pulyka tollazata egyöntetű fekete, csőre és lába palaszürke. Húsa szép fehér hús, mely a maga idejében nagyon keresett volt. Testsúlya kisebb, mint a fehér pulykáé. Évi 25-50, fehéres alapszínű, barnás pettyezettségű tojást termelt.

Gyorsan fejlődő, kiválóan kotló és nevelő állat. Élelemszerzésben szinte utolérhetetlenül szorgalmas. Húsminősége a külterjes tartásnak is köszönhetően a legigényesebb külföldi piacokon is csemegeszámba ment, belőle minden mennyiséget könnyen értékesíthettünk.

A rézpulyka

Főként Boszniában tenyésztették nagyobb számban, ezért „bosnyák pulykának" is nevezték. Szórványosan Magyarország területén is előfordult. Edzettségére és igénytelenségére jellemző, hogy értékesítésre valaha lábon hajtották hazánkba. Az alföldi tanyavilágban egy-egy példánya ma is megtalálható.

A kakas színe a test elülső részén sötét rézvörös, fehéres szárnyfedő- és faroktollakkal. Alapszínét fakó és fehér harántsávok tarkíthatják. A láb rózsaszín, a bőr fehér színű, a tojó valamivel világosabb.

A betegségekkel szemben ellenálló, igénytelen, bőven tojó, szorgalmasan kotló és nevelő, nagyon jó élelemkereső pulykafajtaként tartották számon. Jelenleg két kisebb génbanki állományban tartják fönn.

A bronzpulyka

A standard bronzpulyka a legrégebben kitenyésztett pulykafajták egyike, az egész világon elterjedt. Az 1800-as évek második felében keresztezés és fajtatiszta tenyésztés céljából hozták be. Hazánkban honosult fajtának minősíthető. A bronzpulyka gyorsan kiszorította a kisebb testű, parlagi fajtákat, s így a XX. század elejére a legértékesebb és legelterjedtebb pulykafajtává vált Magyarországon is.

A bronzpulyka teljes kifejlettségét kétéves korra éri el. Évi tojástermelés a hazai tenyészetekben 50-80 db.

A tojások színe erősen pettyezett, súlyuk 70-90 g.

A „magyar" bronzpulyka testformája és a toll színeződése megegyezik a standard bronzpulykáéval, csak testsúlya lényegesen kisebb, a parlagi változatokhoz hasonló.