Mi a természettel együttműködő gazdálkodás?

A természettel együttműködő gazdálkodást tájgazdálkodásnak is nevezhetjük, lényege, hogy az emberi tevékenység beilleszkedik a természetes folyamatok rendszerébe. Ezáltal az ember a táj rendszerműködését megőrzi, sőt gazdagítja is a változatos tájhasználat által. Öregapáink – anélkül, hogy tudományos elméletet kerekítettek volna köré -, megfigyelték a táj működésének jellemzőit, együttműködtek vele és gyakorlati ökológiai tapasztalatok alapján adták vissza a földnek, amit tőle elvettek.

Gazdálkodásunk, sőt általában életmódunk is hosszú távon akkor lehet sikeres, ha gazdagítja a természetet és fenntartja, vagy növeli annak sokféleségét. A természettel együttműködő gazdálkodás a jelenleg elterjedt nagy táblás, iparszerű művelés helyett a kis táblás, mozaikos, változatos tájszerkezet irányába mozdul el, jellemzően része az állattartás. A legeltetéses állattartás – amellett, hogy többféle kiegészítő jövedelmet biztosít a vidéki településeken – segít fenntartani a mozaikos tájszerkezetet, a természeti szempontból értékes legelőket.