A Hegyköz tájszerkezete

A Hegyköz természetes növénytakarója az emberi tevékenység nélkül a teljes erdősültség lenne, ám az ember szerves része lett ennek a tájnak. Ennek megfelelően a XVI-XVII. században a Hegyközre jellemző erdő, legelő, kaszáló, kistáblás szántó és szőlő-gyümölcsös foltokat tartalmazó mozaikos tájszerkezetet tekinthetjük a legkedvezőbb szerkezetnek. A legeltetéses állattartás ráadásul nem csökkentette, hanem növelte a fajgazdagságot, azaz gazdagította a tájat.

 

Napjainkra sajnos ebben a tájban is jelentős arányt képviselnek a nagy, összefüggő mezőgazdasági területek, ami természeti szempontból kedvezőtlen folyamatokat eredményez, sőt, magukat a gazdálkodás feltételeit is veszélyezteti.

Vizsgálataink szerint a természeti szempontból kedvezőbb tájszerkezet érdekében hosszabb távon csökkentenünk kell a kiterjedt, egybefüggő szántóterületeket és a felhagyott, elvaduló foltokat, míg a gyepek, erdők és erdős foltok, valamint a kistáblás szántók és kertek arányát növelni szükséges.

Turisztikai szempontból is elmondható, hogy az idelátogatók nem a hatalmas kiterjedésű monokultúrás mezőgazdasági tájra kíváncsiak.