A magyar falu eltűnőben

Természetesen van egy igen gyenge pontja annak a törekvésnek, hogy a magyar falut, a hagyományos vidéki életet, gazdálkodást és a természettel való együttműködést bemutassuk a látogatóknak. Nevezetesen, hogy ez az életmód, ez a természettel való együttműködés lassan teljesen eltűnik. Ahogyan eltűnik a magyar falu is abban az értelemben, ahogyan régen ismertük.

A falvak modernizálódnak, kertvárosi jelleget kezdenek ölteni. Rendeltetésüket tekintve ezek a települések alvóvárosokká válnak. Olyan helyekké, ahová a városban dolgozók hazajárnak lakni, aludni. Az egykori parasztudvart felváltja a nyírt gyep, a medence és az örökzöldek, az állattartás eltűnik, sőt sajnos általánosan elterjedt gyakorlat szerint egyenesen üldözötté válik a szagok és az elhagyott trágya miatt.

Ilyen tendenciák mellett az ország legtöbb vidéki településén szinte nincs mit megmutatni, hacsak nem a millenniumi emlékműveket, a faluközpontokat „díszítő” szökőkutakat és sétányokat. Pedig szökőkútból még nemigen élt meg senki.

A feladat tehát nem olyan unalmasan egyszerű, hogy összeszedjük a falusi vendégfogadó gazdaságokat. Az elmúlt 20-25 évben eluralkodott szemléletet kell megváltoztatni, rájönni arra, hogy a falu nem földszintes város!

A falu jó esetben az ember találkozása a természettel, együttműködésük kerete, az élelmiszer megtermelésének helye és több millió ember megélhetésének jól szervezett színtere. Ha a falu hajlandó lesz újra falu lenni, akkor gyakorol majd egyedi vonzerőt.