Mikóházi gazda kalendárium 2011-es esztendőre

A Polyán Egyesület a Civil Norvég támogatás segítségével 2010 év végén kiadta a 2011. éves Mikóházi gazda kalendáriumot, amelyet itt teljes terjedelemben le lehet tölteni:

Mikóházi gazda kalendárium


A kalendárium ajánlója:

Kedves Mikóháziak!

A Polyán Egyesület tagjai nagy örömmel készítették ezt a kalendáriumot abból a célból, hogy ezzel is kedvet csináljunk az itt élőknek a gazdálkodáshoz. Meggyőződésünk, hogy természeti katasztrófák közepette, az egyre romló gazdasági helyzetben csak magunkra számíthatunk és a háztáji gazdálkodás fellendítésével, a gazdálkodásban való összefogással meg tudjuk teremteni a megélhetésünk alapjait!

Reméljük, hogy ez a kalendárium ennek az összefogásnak is az egyik szimbóluma lehet. Szeretnénk az Önök segítségével egyre hasznosabb tartalommal minden évben újból és újból kiadni a gazda kalendáriumot. Azoknak pedig akik az 2011-es kalendárium kiadását segítették ezúton külön is köszönjük!

A kalendárium készítői

A kalendárium beköszöntője

Egykor, még az emberemlékezet előtti világban a Kalendárium kincseket rejtett. Kincseket, melyeket ma hiába keresnénk. Eltűntek, miként elenyészett az életforma, mely megteremtette őket. Akkoriban a szürke hétköznapok sorából nem véletlenszerűen emelkedett ki egy-egy ünnep, s napokat sem lehetett tologatni ide-oda. Mindennek megvolt a maga helye és a maga ideje. Az élet, így az ünnepek és a hétköznapok váltakozása a természet rendjéhez igazodott. — Az idő a mester — mondotta volt öregapánk, s nekik bizony nem volt választásuk. Hozzá kellett igazítaniuk mindent. Az életük, a megélhetésük függött ettől. Ha a mag nem időben került a földbe a vetés elsatnyult, keveset adott, ha a széna elázott vagy a víz vitte el, nem volt mit adni a jószágnak a zord időkben. Az idővel nem lehetett játszani. S ebben az örök körforgásban az ünnepek jelentették a legfőbb fogódzót. Emlékeztettek arra, ami elmúlt és figyelmeztettek arra, ami előttünk áll.

Ma egy ünnep munkaszüneti napot jelent, semmi mást. Nem emlékeztet és nem is figyelmeztet semmire. Az emberek nem a természettől, a munkaadójuktól várják a megélhetést, s nem ügyelnek a lámpáikon túli világra. Elhiszik, hogy a civilizáció, a technika áldásai révén meg tudnak állni a saját lábukon. Hogy nem egymástól, hanem a gáz-, az áramszolgáltatótól, és a mindennapi kenyerünket a lehető legjobb áron ideszállító multitól függ az életük, s attól a koszos papírdarabtól, amiért mindezt megkaphatják.

Az élet egykor egyszerű volt és tiszta. Az ember abból élt, amit a két kezével teremtett, s nem erőművek, erőgépek dolgoztak helyette. A földtől leste el, amit tudott, s nem hiábavaló tudománnyal töltötte fejét. De aztán fenekestül felfordult a világ. Az ember már könyvekből tanult, nem a teremtőjétől. Az egykor volt tiszta és egyszerű tudás, az ünnepek rendje, a föld, a táj szeretete és ismerete aprófalvak kis házaiba szorult vissza, s lakóival távozott körünkből. Ez idő tájt született meg a Kalendárium, a régi világ síremlékeként.

Nem jeltelen sír volt, nem is üresen kongó. Gazdagabb kincset rejtett, mint hajdan a fáraók piramisai. Azt a tudást fogta össze, amit az emberiség évmilliókon át gyűjtött össze és hagyományozott nemzedékről nemzedékre. Olyan kincsek rejtőztek sárguló lapjai között, melyek évezredek munkáját, tapasztalatát dicsérték, s melyeket az oktalan örökösök mára mind veszni hagytak.

Ahogy üresedik köröttünk a világ, ahogy pusztul a táj, ahogy a gazdálkodást a természet, Földanyánk elleni totális háború váltja fel, úgy merülnek feledésbe az egykori kincsek. A Kalendárium előbb tűzre, majd a gázkorszakban szemétbe került. A Hegyközi Kalendárium még csak nem is síremlék. Kísértet csupán. Lapjain felvillan egy-két mozzanata az ősi világnak, az ősi tudásnak. Emlékeztet a múltra, ilyenek voltunk, s figyelmeztet a jövőre, ilyenek leszünk újra. Nincs már messze a világ, amikor az ember csak arra számíthat bizton, amit a saját két kezével teremt meg, amikor sem gép, sem más eszköz ebben nem lesz, mert nem lehet a segítségére. Világunk szíve ma a gép, ereiben nem vér, fekete olaj folyik. Ahogy nő, ahogy dagad, egyre többet és többet kíván a fekete aranyból. Csakhogy nincs több. A Föld méhe lassan bezáródik, s nem ad többet, hiába minden technológiai újítás. Az olaj kitermelést 2005 óta nem tudtuk fokozni, a motor immár akadozik, s nincs messze az az idő, amikor lefullad. Az előrejelzések 2012-2018 körül 10-15%-os olaj hiányt prognosztizálnak, ami a magyar fogyasztás 50-75-szöröse.

Ha valaki kezébe veszi a Kalendáriumot, ne a múlt emlékeként tegye. Napjaink tudása hamarosan semmivé foszlik. S ha eljön az idő, csak a Kalendáriumok kincsei jelenthetnek majd némi fogódzót…

Molnár Géza